English Croatian
Zenék
Tánc Zenék
Egyesületünk
Címlap Bemutatkozás

Bemutatkozás


Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület

Buzsákról:

Buzsák a hímzések és a pásztorfaragások hazája. A település több, mint 500 éves, Somogy megyében a Balatontól 15 km-re fekszik.

A mai Buzsák helyén a középkorban Akts és Magyari falvak feküdtek, melyeknek lakói magyarok voltak. Miután népüket a tatárok kipusztították, helyettük szláv ajkú telepesek jöttek. A régi krónikák szerint a település a Balaton mocsarai által három oldalról körülzárt beszögelésben fekszik és valószínűleg ettől a beszögeléstől kapta természetes fekvésének megfelelő nevét, az itt letelepedett délszláv telepesektől.

Ez az 1450 fős község, virágzó hagyományaival, népi építészeti emlékeivel várja ma is az oda látogatókat. A falu hímző művészete messze földön híres. Háromféle ősi hímzést: a rátétest, a vézást, és a sok színben pompázó boszorkányost még ma is varrják az asszonyok.

A Tájházban és a Faluházban állandó kiállítás mutatja be ezt a gazdag szín és formavilágot.

A település látnivalói:

-  legrégebbi műemlék a román kori Fehér Kápolna szőlőindás faragott faoltárával az öltöztethető Mária oltárral,
-  a Római Katolikus templom, a buzsáki hímzésekkel készült mise és oltárterítő gyűjtemény
-  a 150 éves János-hegyi pincesor, nádfedeles pincéivel
-  a Népművészeti Tájház


Kezdetek:

A község ének és tánchagyományát már az 1930-as években felfedezte a néptánc mozgalom. Kollár Péter vezetésével az elsők között csatlakozott a „Gyöngyösbokréta„ mozgalomhoz, melynek rendszeres résztvevője volt.

1947 – 1948 telén Frais Olga vezetésével alakult meg a Buzsáki Népi Együttes. Első fellépéseik között részt vett a gyulai I. Parasztfesztiválon, ahol kategóriájában első helyezést kapott. A fesztiválon kanásztáncot, libegőst és kopogóst táncoltak.

1957-től Bokréta Együttes néven Knézics István vezette a csoportot. A 60-as években az elsők között voltak, akik Nyugatra utazhattak táncaikat bemutatni.

Elődeink 1960-ból

Az 1970-es években Csíkvár József, Polgárdi Erika, Ureczky Csaba szakmai irányításával dolgozott az együttes.
Elődeink a 1970-es évekből

Az 1980-as évek elejétől Németh Márta vezetésével a csoport Hagyományőrző Népi Együttessé alakult, melyet a 90-es években Buzsáki Istvánné vett át.

Elődeink folyamatosan feldolgozták, és színpadra állították a falu csaknem valamennyi hagyományát, szokását, mint pld: a „Buzsáki lakodalmas„- „Este a fonóban„ -  „Kukoricafosztó„ – „Nyársdugás„ – „Pásztorfogadás„ – „Húshagyó„ – „Áldomásívás„ .

1996-ban a hagyományőrző csoportból kiváltak a fiatalok, akik a buzsáki táncok mellett más tájegységek táncait is színpadra vitték (szatmári, délalföldi, tolnai, simonfai, rábaközi táncok). A fiatalokvezetője Dr. Szűcs Gáborné, majd Madarász Attila Csaba volt. A koreográfiákat Takács László János álmodta színpadra.  A buzsákiak tánckultúrájukkal meghódították az egész országot és külföldi szereplések is öregbítik a község hírnevét.

Az elmúlt 60 év munkáját, számos kitüntetés és arany minősítés dicséri.

„A gyökerek persze nem látszanak,de tudod, azok tartják a fát„  ( görög költő )

A jelen:

Együttesünk a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Együttes 2008. tavaszán a Népi Együttes megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére újjáalakult.

Szakmai irányítónk Takács László János.

A helyi hagyományok mellett törekszünk más tájegységek táncait is színpadra állítani.

A hagyományok, az ősi dal és tánckultúra továbbélése az évtizedek során mindig megújulni képes együttesnek köszönhető.

Azt valljuk, hogy egy közösségnek meg kell őriznie a múlt értékeit ahhoz, hogy lehessen jelene és jövője.

Fellépéseink:

-          Buzsáki Búcsú

-          Az 1948-as „Első Magyarországi Néptánc Fesztivál” emlékelőadása Gyulán,

-          I. – II. Magyar Vidék Napja Budapesten, ahol a Dél-dunántúli régiót képviseltük,

-          Lengyeltóti „Diófesztivál”,

-          2008-as Sportcsillagok Gálája,

-          Fonyódi Nyári Fesztivál,

-          Magyarok Vására Balatonlellén,

-          VI. Somogy Megyei Hagyományőrző Együttesek és Falusi Néptánccsoportok Találkozója,

-          Ezen kívül számos falunapon és szüreti mulatságon is bemutatkoztunk.

 

„A hagyományt ne azért tiszteljük, mert múltunk része volt, hanem azon munkálkodjunk, hogy jövőnk része is lehessen.„

/ Vámszer Géza /

 
Ennyien látogatták az oldalt 2012.03.01-től
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Kép találomra
phoca_thumb_l_pnksd 2008 44.jpg
Szavazás
Hogy tetszik az Egyesület új weboldala?